106 éves néni táncolt Obamáékkal a Fehér Házban

És nem is ez a leghihetetlenebb az egészben.

Rövid idő alatt több millióan látták azt a videót, amelyet ma töltött fel a Fehér Ház az internetre.

A felvételen a 106 éves Virginia McLaurin találkozik az amerikai elnökkel és feléségével, és a közös tánc mellett az érzelmek is elszabadulnak.

Nem csoda. Virginia McLaur maga is fekete, így aztán elég hihetően hangzik a szájából, hogy soha nem gondolta volna, hogy egyszer alkalma lesz belépni a fehér házba.

106 éves néni táncolt Obamáékkal a Fehér Házban

„Én mondom, olyan boldog vagyok” – mondja az idős hölgy, majd meghatódva hozzáteszi: „Egy fekete elnök, és az ő fekete felesége.”

Közben jóízűen eltréfálgatnak egymással. Obama hitetlenkedik, hogy a néni 106 éves, Michelle Obama pedig szeretettel közli vele, „ha felnövök, olyan szeretnék lenni, mint te.”

Az érzelmes jelenet jóval túlmutat önmagán.

Az 1950-es években az USA-ban még mindennapi volt, hogy feketéket lincseltek meg pusztán a bőrszínük miatt, és egyáltalán nem volt természetes, hogy feketék és fehérek egy iskolába járjanak vagy egymás mellé üljenek a buszon.

A hatvanas évektől, a polgárjogi mozgalmakkal kezdett látványosan megváltozni helyzet, amely Obama elnök 2008-as megválasztásában csúcsosodott ki.

Az 1908-ben született Virginia McLaurinnak korábban minden oka megvolt a kétkedésre, illetve most a mosolyra és a táncra.

Kategória: Érdekes, Videó Címke: , , , , ,

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés