Tudta, hogy nemsokára itt áll majd az Európai Unió legmagasabb épülete?
Minden évben többen jönnek el a rituáléra.
Az apró Szlovénia bővelkedik természeti és épített csodákban. Közülük is kiemelkedik Bled, a szlovén Alpok 8 ezres városkája.
Egyes elméletek szerint sellők léteznek, igaz, a romantikából levon, hogy valójában fehér delfinekről van szó.
A Hotel Danieli meglehetősen borsos áron adja a szobáit, de talán ingyen is be lehet kukkantani a hallba.
Bár elég nagy a felhozatal ebből a műfajból, de ez talán überel minden mást.
A Norvégia észak-nyugati partvidékén található Lofoten-szigetek a csend, a nyugalom, az érintetlen tájak, a nyílt tenger és a titkos kis öblök világa.
Vannak sokkal nagyobbak, fényesebbek, puccosabbak és hivalkodóbbak, de a fénykép alapján a maga nemében igencsak hangulatos lehet a tallini karácsonyi vásár.
Az alábbi szemléltető ábra segítségével végre rendet vághatunk a különböző fazonú női bugyik és félfi alsónadrágok angol nevei között.
Ha valaki most (november közepén) felkerekedik és felmászik a Salzburg melletti Dachstein kilátójába, ez a látvány tárul a szeme elé.