Nagyon gyorsan utcáinkon lesznek az önvezető autók

A Ford öt éven belül tömegtermelést ígér. Zalaegerszegen nemsokára tesztpályát építenek.

Néhány évvel ezelőtt még azt hittük, a tudományos fantasztikus filmekbe valók a vezető nélküli autók, és a Google vagy az Apple is azért tesztelgeti játékautóit, mert nem tudják hova tenni a pénzüket, no meg szeretnék megmutatni, hogy milyen frankó cégek.

Mára hirtelen komolyra fordult minden.

Miközben a budapesti taxisok afelett örvendeznek, hogy kilobbizták, hogy az Uber kivonuljon az országból, a Ford bejelentette, hogy öt éven belül elkezdik a tömegtermelését azoknak a vezető nélküli autóknak, amelyekben sem kormánykerék, sem pedálok nem lesznek.

A járműveket először a nagyobb városokban taxiknak használják majd.

Hogy pontosan hogy fog kinézni az „automata autó”, azt nem lehet tudni, de a szakértők azzal számolnak, hogy a cég Fusion (nálunk Mondeo névvel futó) modellje lesz az alapja.

Ford Fusion: Valószínűleg ebből lesz a cserebogár

Ford Fusion: Valószínűleg ebből lesz a cserebogár

A Ford, amely irgalmatlan pénzeket öl bele a projektbe és egymás után vásárolja fel a start-upokat, egyrészt azzal számol, hogy a világ vezető okosautó-gyártója lesz, másrészt hogy a vezetőnélküliség pont annyira forradalmasítja az járműipart, mint tette azt a gyártósorok elindítása 100 évvel ezelőtt.

A dolog pikantériája, hogy akkor is a Ford mozgatta a szálakat.

A Business Insider kissé keserűen meg is jegyzi: ugyanaz a cég ajándékozta meg az emberiséget az autóvezetés élményével, amely most elvenni készül ugyanazt.

Nem kétséges, hogy a Ford bejelentése után a többi autógyártó is összekapja magát, mert nyilván senki nem akar lemaradni a következő nagy kaszálásról.

A Google önvezető autója valószínűlen nem dobogtatja meg a benzinszag és a lóerők szerelmeseit.

A Google önvezető autója valószínűlen nem dobogtatja meg a benzinszag és a lóerők szerelmeseit.

A Fordon, a Google-n Teslán kívül más cégek – Mercedes, Delphi, Nissan, Audi, Bosh stb.- is messzire jutottak mára a vezető nélküli autók terén, és a többiek sem tétlenkednek.

A CB Insights amerikai üzleti portál néhány nappal ezelőtt 33 olyan komoly céget számolt össze, akik ilyen projekteken dolgoznak.

Néhány hónappal ezelőtt nálunk is bejelentették, hogy Zalaegerszegen 40 milliárd forintért tesztpálya épül a vezető nélküli autóknak.

Kategória: Érdekes, Képek Címke: , , , , , , , ,

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés